Tabán FC-Hidegkúti Angyalok NFC
Balázs/Bazsi 2006.04.23. 07:58
Tabán Fc-Hidegkút Angyalok NFC 11-2(7-1)
Első történelmi bajnoki mérkőzésünk volt tegnap.
A "történelmi"szón komoly hangsúly van,mivel valóban első alkalommal játszottak a lányok keresztpályán,nagyobb(5x2)kapura.Az eredmény ellenére a lányok minden eddig,az edzésen tanult dolgokat próbálták alkalmazni.Voltak egész szép támadásaink,a védekezésen viszont rengeteget kell javítanunk.
U13-as csapatunk az U11-es fiú bajnokságba vesz részt.
Guida Szelena-Balla Edina-Kis Balázs-Carney Eszter-Tóth Melinda-Kis Viktória-Bradács Kriszti-Boros Niki csapat kezdett.
Közben folyamatosan cseréltünk,így pályára lépett Mladenovic Tina-Storm Clara.
Góllövőink:Boros Niki,Kis Balázs
A mérkőzés kezdetekor óriási ováció fogadta a lányokat,a közönség komoly transzparensekkel üdvözölte a csapatot.
Az első 10-15 percben igen nagy volt a megilletődöttség,a közönséghez és nagy pályához is hozzá kellett szokniuk.Így ez idő alatt kaptunk bizony jó pár gólt.Ezek leginkább védekezési hiányosságokból adódtak.Az első félidő második felére viszont rendeződtek a soraink,a lányok megnyugodtak és egyre több és szebb támadást építettek fel.Ennek meg is lett a gyümölcse.A védelemtől kapott labdát Kis Viki a középpályán gyönyörűen vette át,majd lapos passzal indította Boros Niki csatárunkat,aki a védők gyűrűjéből zseniálisan lépett ki és a kifutó kapus mellett okosan a kapu jobb oldalába helyezett.Ez volt egyesületünk első hivatalos gólja,melyet óriási öröm és meghatottság fogadott mind a pályán belül és kívül egyaránt.Volt aki ugrált,sikítozott,őrjöngött és volt olyan is akinek könny szökött a szemébe.
A második félidő első felében továbbra is jól játszott a csapat és ennek köszönhetően egy két helyzet is kialakult,bár a védekezés még mindig szellős volt.Szelinek így sok dolga akadt,de remekül védett. Sikerült újabb gólt szerezni.Bazsó az "idegenlégiósunk":-)aki természetesen az ellenfél edzőjének beleegyezésével léphetett pályára(mivel egy évvel fiatalabb)egy gyönyörű cselsorozat után ballal a kapu jobb oldalába vágta a labdát. A folyamatos cserék ellenére a meccs hajrájára elfáradtak a lányok a sok betegség,sérülés következtében.Így a végére nagyobb lett a gólkülönbség,de semmi baj mert a csapat emelt fővel,a nézők ovációja és vastapsa mellett hagyhatta el a pályát.
"Mestermérleg":-)
Nagy dícséret illet mindenkit, rettentően büszke vagyok az összes játékosomra,mert ebben a fiú bajnokságban megálltuk a helyünket,és egy igazi jó focimeccset játszottunk.Ha a védekezésen tudunk majd javítani,akkor nem fogunk ennyi gólt kapni,de ezt még nem gyakoroltuk,tehát semmi gond nincs.EZ ELSŐRE SZUPER VOLT,HAJRÁ CSAJOK!:-)
Balázs/Bazsi
|